Ha valaki webáruház indítását tervezi, jó, ha tisztában van vele, hogy már az első konkrét lépések megtétele előtt számos dologgal tisztában kellene lennie ahhoz, hogy az adottságokhoz a legjobban passzoló webáruház konstrukció létrejöhessen.
Ebbe a munkába akkor szabad csak belefogni, ha valaki alaposan körbejárta az adott területet, és eladható termékkel próbálkozik. Néhány egyszerűnek tűnő, de valójában bonyolult kérdést válaszolunk meg a webáruház indításával kapcsolatban.
Mit érdemes árulni?
Elsőre ez tűnhet a legegyszerűbb kérdésnek, pedig ez az egyik legnehezebb. Érdemes alaposan körbejárni az adott területet, szakmai portálokon informálódni vagy szakértők segítségét kérni. A kínálat kialakításánál figyelembe kell venni az internetes vásárlók szokásait, és fontos tisztázni, hogy érdemes-e egyáltalán belefogni a webáruház kialakításába. Nem minden terméket lehet ugyanis online jól értékesíteni. Fontos, hogy a termék jól bemutatható, vizuálisan is könnyen megjeleníthető legyen. A kockázata legyen minimális, ezért igazán nagy értékű termékkel nem érdemes foglalkozni. Minél inkább egyedi a termék, azaz minél kevesebb helyen beszerezhető, annál nagyobb eséllyel veszik meg azt egy webáruházból.
Nem egyedi termékek forgalmazásánál a vásárlók sok esetben az ár alapján döntenek. Amelyik webáruház olcsóbban kínálja az adott terméket, ott fogják megvásárolni. Biztosan sokan ismerik az árversenyre épített arukereso.hu, argep.hu vagy az olcsobbat.hu weboldalakat, ahol az online boltok kínálatából az árakat és a termékeket összehasonlítják, és a vásárlókat közvetlenül a webáruházakba irányítják. Sok esetben látni, hogy száz másik webáruház is ugyanazt a terméket árulja, ugyanolyan áron.
A folyamatos versengés hosszú távon nem kifizetődő, és sok esetben nem is tartható fenn gazdaságosan. Éppen ezért törekedni kell a termék árát a hozzájuk kapcsolódó egyedi szolgáltatásokkal vonzóvá tenni, vagy olyan egyedi termékekre koncentrálni, amelyeknek nincs 100%-ban megegyező több tucat versenytársa más konkurens webáruházakban. A további hatékony vevőcsalogató, vevőmegtartó eszközök – hűségprogram kialakítása, ingyenes szállítás, kuponok használata stb. – sokat segíthetnek egy versenyképes árukínálat esetén, azonban egy rosszul kialakított termékpaletta és versenyképtelen árazás esetén már ezek a csodeszerek is hatástalannak bizonyulhatnak.
A siker persze nem garantált egyetlen esetben sem, de érdemes minél alaposabban megfontolni már az első lépést is, hiszen ezen is múlhat, hogy a webáruház kudarcra vagy sikerre van-e ítélve.
Milyen marketingstratégia javasolt?
Ha eldőlt a termékek sorsa, és sikerült felkutatni az esetleges konkurenciákat, akkor fontos megválaszolni, hogy kiknek, mennyiért és milyen módon árulja majd a webáruház az adott termékeket. Hiába jó a weboldal, ha nincs megfelelően kiépítve a marketing, ha rosszul sikerül az árazás, vagy nem megfelelő a célközönség, akkor a siker biztosan elmarad. Tisztázni kell, hogy kik az ideális vevők, milyen módszerrel lehet őket megragadni, milyen előnyök vagy éppen hátrányok lehetnek a konkurenciával szemben.
Sokan úgy gondolják, hogy miután elkészült a tartalommal feltöltött webáruház, a munkának már vége, és egyszer csak megjelennek a vásárlók. Ez sajnos nem így van. A webáruházra látogatókat kell csalogatni, akikből majd potenciális vásárló lesz. A webáruházak közötti erős versenyben hamar el lehet bukni, hiszen szinte minden területen nagy a konkurencia. Célszerű ezért kihasználni a keresőoptimalizálás előnyeit, hogy aki érdeklődik, az meg is találja a webáruházat.
A Google keresőben a találati listákon fizetett hirdetések segítségével is könnyedén meg lehet szerezni az első helyeket, biztosítani lehet az első oldali megjelenéseket: erre szolgál a Google Adwords szolgáltatása. Amennyiben valaki a keresőben beüti az adott kulcsszót vagy a termék nevét, úgy a hirdetés megjelenik a találati listán, és ha a látogató rákattint, azonnal átkerül a webáruházba. Nagyon hasznos marketing eszköz, főleg induló vállalkozásoknak, hiszen a segítségével gyorsan generálható forgalom az újonnan indított weboldalakra.
Egyre több vállalkozás használja ma már a közösségi médiát is, hogy minél szélesebb körű online közösséget építsen, és a közösségi média lehetőségeit is beépítse a marketing tevékenységébe. Egy jól menedzselt Facebook oldallal ma sokkal nagyobb sikereket lehet elérni, mint egy több ezer helyre elküldött e-mailes hírlevél akcióval. Sőt, bizonyos célcsoportok, bizonyos termékek és szolgáltatások esetén a sikerhez egyértelműen a közösségi médián keresztül vezet az út.
Milyen legyen a webáruház-rendszer?
A webáruház- rendszerek három nagy csoportra oszthatóak:
- Nyílt forráskódú rendszerek
A nyílt forráskódú webáruház motorok hasznosak lehetnek a kis- és nagyméretű vállalkozások számára, amelyek kereskedni szeretnének az interneten. Mindenképpen javasolt kellő szakértelem az ilyen típusú webáruházak üzemeltetéséhez, sajnos az tévhit, hogy minimális informatikai tudás elegendő. Az ilyen rendszerek általában ingyenesek, de csak addig, amíg a tulajdonosnak nincs szüksége bővített funkcionalitásra, vagy valamilyen egyedi megoldásra. A fejlesztésekre időnként sokat kell várni, és a hibajavításokat telepíteni kell. Ha a fejlesztő közösség abba hagyja a fejlesztést, nehéz fenntartani a webáruház biztonságát. Ismertebb nyílt forráskódú rendszerek: Magento, Prestashop, OpenCart, WooCommerce. - Bérelhető rendszerek
Ha nincsenek túlzottan nagy és nagyon egyedi igények, és valaki az első webáruházát indítja, akkor elfogadható megoldás lehet egy bérelhető webshop rendszer. Az indulás a lehető legolcsóbb, és a folyamatos karbantartásokat, az esetleges fejlesztéseket az üzemeltető cég végzi. A weboldal nem lesz soha a bérlő, az üzemeltető tulajdona, a fejlesztések iránya nem befolyásolható, és az egyes funkciók sem egyénre szabva működnek, sok esetben korlátozottak. A bérleti költségek bármikor megemelkedhetnek, és ha a tulajdonos nem tudja fizetni, akkor a befektetett munka és az elért eredmények könnyen elveszhetnek. Előnye, hogy gyorsan beüzemelhető, olcsó és könnyen konfigurálható. Legismertebb ilyen rendszerek: Shoprenter, Magneshop, Unas. - Egyedi megoldású rendszerek
Az egyedi webáruház rendszerek jóval hatásosabbak, sokkal jobb eredmény érhető el velük, mint a fent említett rendszerekkel. Leginkább azoknak érdemes egyedi webáruházban gondolkodniuk, akik saját ötletekkel, speciális igényekkel rendelkeznek. A fejlesztő cég hosszú időn keresztül szavatolja a támogatást, és a fejlesztéseket egyedi igényekhez igazítják. A tulajdonosok igényei szerint alakítható a rendszer, garantált a felmerülő problémák javítása. Könnyen keresőoptimalizálhatóak, hiszen a forráskód optimalizált, nem lassítják felesleges elemek. Az egyedi webshoprendszerek a tulajdonosnak nem csak egy rendszert adnak, hanem olyan támogatást és használati tanácsadást is, ami már rövid távon is komoly üzleti előnyöket hozhat.
Választék tehát bőven van, minden tulajdonosnak el kell döntenie, mennyit szán a webáruház elkészítésére, mik az igényei, és mit vár el a jövőben a webáruháztól és a készítőktől.
Milyen jogi követelményeknek kell megfelelni?
Egy webáruház megnyitása és üzemeltetése jogilag nem túl bonyolult procedúra, de számos jogszabály előírásait kell figyelembe vennie annak, aki webáruházat indít és üzemeltet ma Magyarországon.
- Rendelkezni kell valamilyen gazdasági formával (pl. egyéni vállalkozás, bt., kft.), amely működtetni fogja a webáruházat.
- A gazdálkodó tevékenységi körében szerepelnie kell a „4791 – Csomagküldő, internetes kiskereskedelem” tevékenységi körnek.
- Nyitási engedélyre csak abban az esetben van szükség, ha a kívánt termék vagy termékek értékesítése engedélyhez kötött.
- A bejelentési kötelezettségnek eleget kell tenni a területileg illetékes önkormányzatnál.
- Ha a tulajdonos számlázó programot fog használni a megrendelések számlázásához, akkor be kell jelenteni a számlázó program használatának megkezdését a NAV-hoz.
- A vásárlóknak el kell tudni olvasni, le kell tudni menteni és kötelezően el kell tudnia fogadni a webáruház általános szerződési feltételeit. Az ÁSZF egy részletes, sok fejezetből álló dokumentum, egy szerződés, ami a webáruház használatát, a vásárlás módját és feltételeit részletesen szabályozza.
- Bizonyos esetekben a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz (NAIH) is szükséges bejelentkezni, ennek részleteiről a NAIH weboldalán találhatóak részletes információk.
- A webáruházaknál is fontos az üzemeltető jogszabályban meghatározott adatainak egyértelmű és könnyen megtalálható szerepeltetése.
- Célszerű az ügyfélszolgálat elérhetőségének feltüntetése.
- A webáruházakban nagyon sok személyes adat kerül megadásra a vásárlók, látogatók által, tehát itt az Adatvédelmi jogszabályokban megfogalmazott előírásoknak is messzemenőkig meg kell felelni. Kötelező dokumentum a webshopban az üzemeltető adatvédelmi tájékoztatója, amelyben részletesen le kell írni, hogy a vásárlók által megadott személyes adatokkal mit tesz a webáruház üzemeltetője, meddig és hol tárolja, továbbítja-e az adatokat bárkinek, valamint tájékoztatni kell a vásárlókat a személyes adataikkal kapcsolatos jogaikról is.
- Javasolt szakember segítségét kérni a szükséges dokumentumok elkészítéséhez, ugyanis sok százezer forintos bírságok szabhatók ki egy webáruház tulajdonosára, ha elmulasztja bármelyik kötelezettségét.
Egyedi webáruházat szeretne? Mi segítünk!
Az online értékesítés egyik sarokpontja a hatékony webáruház, és itt most a hatékonyságon van a hangsúly. Nagyon sok webáruház, webshop üzemel párhuzamosan az interneten, de a forgalom nagy részét egy kis százalékuk birtokolja, a többség csak vegetál, vagy piacot veszít éppen. Hatékony, versenyképes webáruház megoldásokban érdemes csak gondolkodni, mert ezen a területen is szoros a verseny. Próbáljon ki minket, kérjen egyedi árajánlatot!