Egyedi honlapok készítése
Kérdése van?
+36 70 410 1763

Logótervezés

Egy vállalkozás, egy termék vagy termékcsoport, egy márka legmeghatározóbb vizuális grafikai jele, ha úgy tetszik, „névjegye” a logó, vagy más néven a cégembléma. A logó a mögötte lévő vállalkozás, vagy a vállalkozás termékeinek legerősebb vizuális lenyomataként magát a céget vagy a termékeket azonosítja. Egy jó logó rettentően nagy mértékben hozzá tud járulni az adott cég piaci megítéléséhez, piaci sikereihez.

Milyen a jó logó?

Az emberi agy lényegesen egyszerűbben és gyorsabban dolgozza fel és menti el a képi információkat, mint az írott szöveget. A jó logó, a cégembléma egyik feladata, hogy az emberek könnyebben és persze lehetőleg pozitív érzelmekkel társítva tudják megérteni a logót, a logó üzenetét, és könnyen megjegyezhessék, akár egy pillantással azonosíthassák azt.

Logótervezés

Az előzőekből adódik, hogy a jó logó viszonylag egyszerű felépítésű, könnyen azonosítható, egyedi, valamiképpen kapcsolódik az általa képviselt céghez, termékhez, gondolathoz és nem utolsó sorban pozitív érzelmeket vált ki a szemlélőből.

Milyen logófajták léteznek, és mik a jellegzetességeik?

A területtel foglalkozó szakemberek általában 3 fajta logótípust különböztetnek meg, amelyek elterjedtek a gazdasági élet területein: ezek a szöveges logók, az ikonikus logók és a vegyes, vagy kombinált logók.

A szöveges logó, mint azt a neve is mutatja, alapvetően szöveges, betűelemekből épül fel, és tipográfiai megoldásokat használva ér el egyedi hatást. Ennél a logófajtánál inkább az egyedi betűtípusok, a színek, a tipográfiai effektek kerülnek alkalmazásra. Ezen a téren még a betűközre, a karakterek elhelyezésére szoktak kiemelten ügyelni, ami azért fontos, mert a logónak nyomtatásban és pl. óriásplakát-méretben is megfelelően kell mutatnia. Gyakran párosul a logó valamilyen szlogennel, mottóval. A szöveges logó, bár a legegyszerűbb megoldásnak tűnik, mégis lehet nagyon eltalált és hatásos, gondoljunk csak a Coca-Cola világszerte ismert szöveges logójára.

Az ikonikus logó a legelterjedtebb logótípus, általában egy jól beazonosítható, egyszerűsített, kevés színnel operáló szimbólum, egy jelentést hordozó grafikai objektum vagy grafikai elem. Az ikonikus logó kapcsolata az üzenettel lehet szimbolikus, sejtelmes, több vonatkozásban asszociáló, de akár közvetlenül is megjelenítheti az adott terméket, szolgáltatást.

A vegyes logók az előbb felsorolt logószerkezeteket ötvözik, kombinálják. A grafikailag megtervezett szimbólumhoz ebben az esetben valami szöveges üzenet kapcsolódik, akár a szimbólumba integráltan, akár azt kísérve. Amennyiben úgy érezzük, hogy a grafika önmagában nem elég az üzenet célbajuttatására, használjuk ezt a kombinált típust!

Logó design, logó grafikai tervezés szolgáltatásaink

Logó design, logó grafikai tervezés szolgáltatásaink:

  • Logótervezés, logó grafikai kialakítás
  • Szöveges logó, betűlogó tervezése
  • Logótervezés arculattervezéssel
  • Logó felújítás, logó újratervezés
  • Cégembléma, kreatív logó design, logó vázlatok, logó tervek

Legfontosabb szempontok logótervezésnél

A logótervezésnél a legfontosabb szempontok a következőek:

  • A logónak egyszerűnek, letisztultnak kell lennie, hogy a befogadó személy gyorsan, egyszerűen tudja azt értelmezni.
  • Nagyon fontos szempont a logó megjegyezhetősége, az egyszerű design és a releváns jelentéstartalom a két legfontosabb eszköz ezen a területen.
  • Az elkészítendő logónak időtálló megoldásnak kell lennie, hiszen nem cél, hogy évente újra kelljen tervezni, és így a hatását sem tudná kifejteni.
  • Nem mellékes, hogy a logó alkalmazhatóságára is gondolni kell a tervezéskor.
  • A logót számtalan helyen kell alkalmazni, a névjegykártyától az óriásplakátokig, és mindenütt jól alkalmazhatónak kell lennie.
  • És nem utolsósorban a logónak, a logó jelentésének, megjelenítésének relevánsnak kell lennie a megcélzott társadalmi réteg, a célcsoport elvárásaira, kulturális, nyelvi, gondolkodásbeli sajátosságaira.

A logó tervezés szempontjai

A logótervezés menete

A logótervezés első lépése minden esetben az információgyűjtés. Egy, a megrendelővel lefolytatott konzultációban rögzítjük az ügyfél elképzelését, átnézzük az eddig használt logókat, átbeszéljük a meglévő és esetleg már használt arculati elemeket. Fontos tisztában lenni a megrendelő, a cég elképzeléseivel, hitvallásával. Szükséges az adott szakterület gyors áttekintése és megismerése is a grafikus számára, illetve a legfontosabb konkurenciák megjelenésének megismerése.

A grafikai munkálatok első lépéseként elkészülnek az első vázlatok, az első megoldások, amelyeket kiegészítve a grafikus magyarázataival, kommentjeivel eljuttatunk a megrendelő számára. A grafikai irányt kiválasztva ezután általában 2-3 fordulóban készül el a végleges megoldás.

Ajánlatkérés – logótervezés

Kérjük, az alábbi űrlapon a megfelelő mezőkben adja meg elérhetőségeit, illetve az üzenet mezőben írja le az ajánlattal kapcsolatos egyéb közlendőit! Kérjük, minden mezőt töltsön ki!

*Elfogadom az oldal szerződési feltételeiben és az adatvédelmi tájékoztatóban foglaltakat.

Kérdése van? Visszahívjuk!

Kérjük, adja meg telefonszámát, és kollégáink rövid időn belül visszahívják Önt megadott elérhetőségén.



*Elfogadom az oldal szerződési feltételeiben és az adatvédelmi tájékoztatóban foglaltakat.

Kérjük, pipálja ki az alábbi mezőt!

Tanuljon meg programozni!

Adunk hozzá egy ajándék kupont!

Teljesen az alapoktól indulva, 330 változatos és kreatív példán sajátíthatja el a programozást.

  • Vizsgára vagy érettségire készül?
  • Műszaki egyetemre jár?
  • Esetleg az alapoktól kezdené?

Programozz Te is mesterfokon!

A munkafüzetek 12 év oktatási tapasztalata és egyedi tanítási módszerek alapján készültek!

Kuponkód: PM-MSj4tAdb

Kattintson az 1.000 Ft-os kedvezményért! »

Egyedi ajánlat kérése

Gyors segítségre van szüksége?

Kérje ingyenes és gyors árajánlatunkat! Kollégáink gyorsan felveszik Önnel a kapcsolatot és megválaszolják kérdéseit. 

Ajánlatkérés »

Legfrissebb híreink

2020-10-14
Hogyan fejlessze magát egy programozó?
Az egyedi honlapkészítés nagyon sok kihívás elé állíthatja a programozókat, de nemcsak a webes területen, hanem az egyedi szoftverfejlesztés esetén is fontos, hogy a lehető legjobban karbantartsa az elméjét egy programozó. Hogyan tudja ezt megtenni? Hát kizárólag rengeteg gyakorlással.
2020-03-30
A chatbotok fontossága webáruházak számára
A chatbot egy mesterséges intelligencia program, mely egy adott szolgáltatás elvégzéséhez interaktív emberi beszélgetést szimulál – mindezt előre beprogramozott mondatokkal teszi. A botokat gyakran használják alapvető ügyfélszolgálati és marketing rendszerekhez. 
2019-11-29
A hőtérképes elemzés előnyei webáruházak esetében
A webáruházak hőtérképes elemzésével jobban látjuk hogyan viselkednek a látogatók az egyes oldalakon. A hőtérképes szoftverektől kapott információk segítenek, hogy a webáruház felhasználói élményét javítsuk, növeljük a látogatók elköteleződését és a konverziót.

Kövessen minket a Facebookon!

Facebook oldalunk

© 2016 - 2019. ● egyedihonlapkeszites.hu ● Tatabánya, Budapest ● Minden jog fenntartva!